Az előző bejegyzésben az anyai kiégés jelensége volt a fókuszunkban, ma pedig azt járjuk körül, mit tehetünk, hogy megelőzzük ezt, illetve akkor, ha gyanítjuk, hogy bennünket is érint ez a probléma. Úgy vettem észre, ezek a legmarkánsabb sarokpontok, akár preventíve tekintünk a kiégésre, akár egy már fennálló állapotot szeretnénk jobb irányba mozdítani. Természetesen szabadon kiegészíthető a lista; fontos, hogy megtaláljuk azt, ami személyre szabottan a legmegfelelőbb számunkra.

1. Bánjunk jól magunkkal is!

Úgy tűnhet, hogy a csapból is a lassan kissé elhasználódni látszó "énidő" fogalma folyik, ám nem véletlenül szerepel ez az első helyen! Családanyaként érezhetjük úgy, hogy magunkra már nem jut sem időnk, sem energiánk. Emögött legtöbbször az áll, hogy önmagunk számára nem vagyunk, nem lehetünk fontosak! Sok anya hajlamos magát az utolsó helyre sorolni. Hiszen amikor hegyekben áll a mosatlan, a szennyes, a gyerekeink a fejünkön ugrálnak és vacsora sem főzi meg magát, akkor reménytelennek vagy éppen felesleges időpocsékolásnak tűnhet, hogy magunkkal foglalkozzunk. Amikor "dandárja van réten a munkának", akkor valóban nem vonulhatunk félre, épp ezért fontos, hogy legyenek dedikált, rendszeres(!) alkalmak, amikor mindent és mindenkit félretéve csak mi számítunk.
A legfontosabb, hogy ezeket az időket előre jelöljük ki, egyeztessünk, szervezzük és csakis a legeslegvégső esetben térjünk el tőle! Így egyrészt könnyebb beilleszteni őket a meglehetősen zsúfolt időkeretünkbe, másrészt sokszor a várakozás, az előre örülés is segít. Ha tudjuk, hogy másnap reggel lesz szabad másfél óránk, amikor azt csinálhatunk, amihez csak kedvünk van, akkor könnyebb helytállnunk az aznapi nehézségek közepette. A rendszeresség is elengedhetetlen - ha 2-3 hetente, random van néhány szabad óránk, az több, mint a semmi, a kiégésre azonban a nagyjából állandó és tervezhető énidő a legjobb orvosság.
Az előre kijelölt időn kívül pedig vegyünk észre és ragadjunk meg minden alkalmat, amikor picit visszavonulhatunk. A gyerekek alvásideje például tipikusan ilyen alkalom. (Erről korábban már esett szó).

2. Emberi kapcsolatok

Könnyen elmagányosodhatunk a GYED/GYES évei alatt. Megritkulnak az emberi kapcsolataink, korlátozott a mozgásterünk, és sokszor heteken át az este munkából hazatérő társunk az egyetlen felnőtt társaságunk. Az elszigetelődés pedig nagyon rosszat tesz a mentális egészségünknek. Tehetünk érte, hogy ez ne így legyen! Értelemszerűen egy világjárvány kellős közepén még inkább korlátozva érezhetjük magunkat, ám az esetlegesen az online térben vagy telefonon megvalósuló kapcsolattartás is jócskán több, mint a semmi! Amikor pedig lehetőségünk nyílik, tudatosan keressük általunk kedvelt felnőtt emberek (értsd: barátok, családtagok, más rokonszenves, hasonló élethelyzetben lévő anyukák) társaságát. A meleg, támogató, megtartó emberi kapcsolatok az egyik legfontosabb védőfaktor, legyen szó - kis túlzással - szinte bármilyen pszichés vagy pszichoszomatikus problémáról. Éljünk vele!

3. Kérjünk segítséget

A párunktól, a családunktól, a barátainktól, a szomszédtól vagy - ha megengedhetjük magunknak - egy bébiszittertől. A legfontosabb, hogy aki segít, az a mi igényeink szerint segítsen, tehát ne a lakást takarítsa ki, ha mi valójában arra vágyunk, hogy a gyerekeinkre vigyázzon egy kicsit, és ne főzni akarjon, mikor éppen az a kedvenc házimunkánk, ami egy kis felüdülést jelent a teendőink sűrűjében. Merjük megfogalmazni az igényeinket! Mi aktuálisan a legnehezebb? Melyik az a teher, amit a legnehezebb most egyedül cipelni? 

4. Testmozgás

A testmozgás akkor is melegen ajánlott, ha szívünk szerint nem ezzel töltenénk a kevéske szabadidőnket. Találjuk meg a hozzánk leginkább illő (vagy a legkevésbe utált) mozgásformát, és rendszeresen gyakoroljuk. A sport nem csupán a testünkre gyakorol jó hatást, hanem a pszichénkre is, így mindenképp érdemes időt szánnunk rá, akkor is, ha "nemszeretem" tevékenységnek, letudandó feladatnak tűnik. Érezzük magunkat bármilyen fáradtnak, egy erőnlétünkhöz igazodó sporttevékenység jó hatással lesz ránk. Fizikai aktivitás közben (egyebek mellett) endorfin, dopamin és szerotonin szabadul fel a szervezetünkben, amelyekről egyszerűen csak annyit mondhatunk: pontosan erre van szükségünk! Áldásos hatását már pár alkalom után érezhetjük, s könnyen lehet, hogy hamarosan ragaszkodni fogunk hozzá!

5. Kevesebb elvárás - önmagunk felé

Tudom, hogy a maximalizmus és a perfekcionizmus nem olyan vonások, amelyektől egy csettintéssel megszabadulhatunk, mégis igyekezzünk tudatosan engedni az önmagunk felé támasztott elvárásainkból, amennyit csak lehet. Nem biztos, hogy minden étkezésnek frissen, bio alapanyagokból kell készülnie, és talán az sem baj, ha lapul néhány porcica a sötét közlekedőfolyosó sarkában, vagy néha csak rácsukjuk a szekrényajtót a vasalatlan ruhákra. Tekintsük át, mi az, amihez mindenképp ragaszkodunk, és miből tudunk engedni. Ne fogadjuk el válaszként azt, hogy semmiből!
Az is teljesen rendben van, hogy nem tudjuk minden pillanatban a türelmünk, következetességünk és kedvességünk maximumát nyújtani a gyermekeink felé. Valószínűleg él bennünk egy kép arról, hogy mllyen az ideális anya (és ennek akarunk megfelelni). Találjuk meg a módját, hogyan ültethető át a realitásba az anyai működésünk. Vegyük észre, amikor "keveselljük", bántjuk, leértékeljük éppen önmagunkat és keressük meg helyette azt, hogy mik az erősségeink. Itt sem érvényes válasz az, hogy semmi! 

+1 Merjünk segítséget kérni - szakembertől

Ha úgy érezzük, hogy az anyaság túlnő rajtunk, ha nehezen érkezünk meg ebbe a szerepbe, és minden nap, legalább két héten át kilátástalannak, monotonnak éljük meg a mindennapokat, nem tudunk örömet találni a gyerekekkel töltött időben vagy bármilyen más nehézségünk támad, keressünk fel egy szakembert. Ő segít körvonalazni, mi valójában a probléma (kimerültség, kiégés, esetleg szülés utáni depresszió vagy egyéb). Abban is segítséget tud nyújtani, hogyan közelítsük egymáshoz az ideálisnak vélt szülői működésünket és a realitást.  Támogatása mellett feltárhatjuk, milyen mintákat hozunk magunkkal a származási családunkból, mivel azonosulunk vagy épp ellenazonosulunk akár tudattalanul is. Azt is felismerhetjük, melyek azok a mozgatórugók, amelyek szabotálják, hogy anyaként (is) jól vagy jobban érezzük magunkat a bőrünkben.