"A gyász az ár, amit meg kell fizetnünk azért, hogy volt merszünk szeretni."

A könyv, amelyben a halál a főszereplő, mégis az életről szól. A Yalom-házaspár közösen írt naplója abból az időből, amikor kiderül, hogy Marilynnek halálos betegsége van. A házaspár az utolsó hónapokról ír közösen naplót, majd a könyvet Irvin Yalom fejezi be, hiszen felesége időközben elhunyt.
Mindig megrendítő halálról, gyászról, veszteségről olvasni, ez a könyv azonban jóval több, mint megrendítő. Felemelő, mély, hiteles és szinte terápiás hatású azoknak, akik éppen veszteséggel kénytelenek szembenézni. Páratlansága abban a mindvégig őszinte és emberi hangban rejlik, melyet mindkét szerző megüt. Azt hiszem, amikor közel a vég, már nem érdemes másnak, csakis őszintének lenni. A Yalom-házaspár pedig elénk is tárja őszintén mindazt, amin az utolsó együtt töltött hónapjaikban keresztülmentek. Sőt, a férj arról is beszámol, hogyan élte át a gyász első, legfájdalmasabb hónapjait.

"Hosszú évek óta az egyik legfontosabb gondolatom, hogy egy ember akkor hal meg igazán, amikor már senki sem él, aki felidézhetné az arcát."

Képzeljük csak el: itt van a világ egyik legjobb terapeutája (talán túlzás nélkül mondhatom ezt), és mi bepillantást nyerhetünk abba, ő maga hogyan birkózik meg az őt ért óriási veszteséggel. Egy terapeuta, aki sokmindent látott, átélt, és sok száz órányi önismeret van mögötte. Most mégis, ebben a végtelenül fájó helyzetben elsősorban emberként látjuk, mert meri magát emberként láttatni. Közben persze átsejlik Yalom mérhetetlen terápiás tudása, tapasztalata, lélekismerete. Sok más könyvében is ír halálról, halálszorongásról, mindegyik ragyogó, mint a Nap, de ezek a legszemélyesebb, leglíraibb sorai.

„Hiába minden filozófiai értekezés és orvosszakmai biztosíték, nincs gyógymód arra az egyszerű tényre, hogy el kell válnunk egymástól.”

A könyv, bár Marilyn Yalom halála áll a középpontjában, mégis útikalauz az élethez is. Tömör, egyszerű és mégis kifejezhetetlenül mély igazságok fogalmazódnak meg benne. Fontos mondanivalója, hogy a szeretetkapcsolataink egyszer véget fognak érni (például valamelyikünk halálával). De addig, amíg itt vagyunk, értékeljük azokat, akik a körülvesznek, és fejezzük is ki a szeretetünket feléjük, amikor csak lehet.

"Sok éve vallom meggyőződéssel, hogy a halálszorongás és a meg nem élt élet érzése között egyenes összefüggés van. Más szóval: minél inkább úgy érezzük, hogy sok mindent elmulasztottunk, annál inkább szorongunk a haláltól."

Yalom úgy tanítja, meghalni akkor igazán nehéz, ha sok mindent kell megbánnunk a végén. Tudatosan figyelhetünk arra, hogy minél kevesebb megbánnivalónk maradjon. Éljünk és cselekedjünk ebben a szellemben, amíg lehet, amíg le nem jár a nekünk adatott idő.

Kinek ajánlott: Mindenkinek, aki egyszer meg fog halni, vagy valamikor el fogja veszíteni valamelyik szerettét.