A kötődésről szóló posztsorozat első részében definiáltuk a kötődés fogalmát, a második részben pedig a különféle kötődési stílusokról volt szó. Ebben a bejegyzésben arra fókuszálunk, mit tehetünk azért, hogy megteremtsük gyermekeink számára a biztonságos kötődés feltételeit. Ha beütjük a keresőbe, hogy "kötődő nevelés", valószínűleg rengeteg cikket és könyvet fogunk találni a témában. Jó részük részletesen taglalja az alappilléreknek kikiáltott tennivalókat: igény szerinti szoptatás (akár több órán át naponta, és akár hosszú évekig), hordozás, együttalvás stb. Ezek mind csodálatos és bevált eszközök a babáról való gondoskodás terén, és sok vizsgálat igazolta élettanilag is kedvező hatásukat. A "kötődő" szemlélet (ha ragaszkodunk ehhez a megnevezéshez) érvényesítéséhez azonban egyet hátrébb kell lépnünk, a startvonalra. A lényeg ugyanis nem csupán az, hogy az anya milyen cselekvéssorokat hajt végre (akár annak ellenére, hogy idegenkedik bizonyos megoldásoktól). Itt valami sokkal mélyebben rejlő, pusztán viselkedéselemekre nem redukálható bánásmódról van szó, amely ha áthatja a babánkról való gondoskodást, akkor a biztonságos kötődés akkor is ki fog alakulni, ha az anya babakocsit tologat, külön ágyban altat és (anyatej hiányában) cumisüvegből táplál. (Szögezzük le, a babának a legjobb, ha 6 hónapos koráig kizárólag anyatejjel táplálják! Ám - mint láttuk is - ez elsősorban nem a kötődés miatt fontos.) 

Akkor hát mi az a szemlélet, bánásmód, gondozói viselkedés, amire valójában szükség van? Ehhez először is vizsgáljuk meg, hogyan formálódik a kötődés!

A korai kötődés mítosza

A kötődés jelensége az állatvilágban is megfigyelhető. Az imprinting korai és nagyon gyors, fajspecifikus tanulási forma, amely meghatározott, kritikus periódus alatt jön létre, hatása visszafordíthatatlan. Amennyiben ez a bevésődés elmarad, később nem pótolható, nem korrigálható. Mi emberek azonban ennél jóval komplexebb lények vagyunk. (Legalábbis a legtöbben.) szülő-gyermek kapcsolatok nem egyik pillanatról a másikra alakulnak ki, hanem sok éven át formálódnak. A csecsemő első életévét tekinthetjük annyiból a bevésődés időszakának, ugyanis ekkor formálódik oly módon a kötődés, mely később nem vagy kis mértékben korrigálható.

A megszületés utáni közvetlen bőrkontaktus az anyával (még jobb esetben az apával is kiegészülve) leírhatatlanul áldásos mind az újszülött, mind pedig a szülők szempontjából; nagyon korán nagyon szoros kapcsolódást tesz lehetővé. Szerencsére egyre többször van erre lehetőség (akár császármetszés után is). Ha azonban ez az "aranyórának" nevezett idő valami miatt sajnálatos módon elmarad, vagy nem kielégítő, akkor sincs minden örökre elveszve! Szó sincs tehát arról, hogyha ez az egyébként rendkívül meghitt és fontos momentum kimarad, akkor alapvetően és visszavonhatatlanul sérül a baba kötődési mintázata. 

További állatkísérletekből és megfigyelésekből azt is tudjuk, hogy a kötődés kiépülésének további feltételi a mozgás, a testkontaktus, a különféle szagok, hormonális hatások, valamint a táplálás. Ez nálunk, embereknél sincs másképp! Erre épülnek rá a csakis ránk jellemző (azaz humánspecifikus) viselkedéselemek, érzelmek, társas kölcsönhatások. A kötődés formálódása már az anyaméhen belül elkezdődik, és a gondozókkal történő folyamatos interakciók során alakul. 

A kötődés kialakulásának szakaszai

A kötődés tehát nem hirtelen jelenik meg. Kialakulására hatnak a gyermek addigi érzelmi-kognitív tapasztalatai. Formálódása során az embercsecsemő eljut a humánspecifikus kötődéstől (az emberi lények preferenciája) az elsődleges gondozóval való különleges, személyre szabott kapcsolatig. 

1. Kötődés előtti szakasz:  0 -> 2-3 hónapos életkor. Ezt az időszakot a nem megkülönböztető társas válaszkészség jellemzi. Már az újszülötteknél is megfigyelhető, hogy szívesebben nézegetnek emberi arcokat ábrázoló fényképeket (más ábrákkal szemben.) És bár a vizsgálatok szerint a néhány órás újszülött is felismeri az anyja illatát, hangját, ebben a korban még bárkinek a közelségére az interakciót bátorító viselkedéssel reagálnak a babák. 
2. A kötődés formálódásának szakasza: 2-3 hónapos kor – 7 hónapos kor. Itt már egyértelműen megjelenik a baba részéről a megkülönböztető társas válaszkészség. Az idegenekkel legtöbbször barátságos, de már kitüntetett választ ad az anyára (elsődleges gondozóra): máshogy gőgicsél, másként mosolyog rá, nála könnyebben megnyugszik stb. Kezdi tehát megkülönbözteti egymástól a családtagokat és az idegeneket, s a 7-8. hónap körül megjelenik az idegenfélelem is. 
3. A valódi kötődés: 7- 24 hónapos kor. Ezt az időszakot a közelség keresése és kapcsolat aktív kezdeményezése jellemzi. A baba kötődési viselkedéselemei az anyára fókuszálnak, a szeparáció ellen tiltakozik, szorongás, stressz jeleit mutatja. Az idegenfélelem is erőteljesebbé válik. Az anya a biztos bázis, ahonnan a baba elindul felfedezni a világot, s ide tér vissza, ha menedékre van szüksége. 

2 éves kortól kölcsönös partneri viszonyról beszélhetünk: a gyermek már nem csak leköveti anyja viselkedését, és igazodik hozzá, hanem befolyásolni is igyekszik. Kognitív készségei fejlettek már annyira, hogy egyre biztosabban tudja kikövetkeztetni az anya érzéseit, céljait és ennek alapján igyekszik befolyással bírni rá. Megnő a gyerek autonómia iránti igénye, ezzel párhuzamosan csökken a szeparáció elleni tiltakozás. 

Mire van ahhoz szüksége a babának, hogy biztonságosan tudjon kötődni?

Empirikus kutatások az alábbiakat állapították meg a kötődési biztonságot meghatározó tényezőkről:

Kiemelkedő fontosságú (és egyben teljesen magától értetődő) az anya (elsődleges gondozó) állandó jelenléte. Ez természetesen nem azt jelenti, hogy az anya nem mehet el zuhanyozni, vagy bízhatja másvalaki a babáját néhány órára, ám fontos, hogy kiszámíthatóan és rendszeresen elérhető legyen a gyermek számára. Az anya a biztos bázis, akitől el lehet indulni a világ felfedezésére és vissza lehet térni hozzá, ha épp arra van gyermeknek szüksége. 

Az anya szenzitivitása és válaszkészsége, azaz amennyire tud ráhangolódni a csecsemő szükségleteire, mennyire értelmezi jól és reagál megfelelően a jelzéseire. A bizonytalan/elkerülő kötődési mintázat egyik rizikófaktora, ha az anya elutasítóan viselkedik a babával, amikor az kifejezi a testkontaktus iránti igényét. A szoros testi kapcsolat a baba alapvető szükséglete, enélkül az első hónapokban nem képes sem az érzelemszabályozásra, sem az önmegnyugtatásra. Ha tehát a babát magára hagyják, sírni hagyják "nevelési célzattal", hogy megtanuljon pl. önállóan elaludni vagy megnyugtatni önmagát, akkor nem azt fogja megtanulni, ami a gondozó eredeti célkitűzése volt, hanem azt, hogy nem érdemes jeleznie a szükségleteit, úgysincs, aki segítsen, úgysem érkezik rá megfelelő válasz. 

A jelenlét tehát egyszerre jelent fizikai és érzelmi elérhetőséget. Dr. Allan Schore hangsúlyozza az úgynevezett proximate separation, azaz szülői jelenlét melletti szeparáció jelenségére is. Ez sokkal gyakoribb, mint a tényleges anyahiány, az anyától való elszakítottság. Ebben az esetbe a gondozó fizikailag jelen van, ám nem vagy nem megfelelően hangolódik rá a gyermekre, nem érti vagy félreérti a jelzéseit, viselkedése nincs szinkronban a baba igényeivel (pl. minden nyöszörgésre étellel kínálja, holott a baba valójában ölbe kívánkozik). Ebben az esetben a baba érzelmeit sem tudja megfelelően kezelni: nem tudja tartalmazni azokat (vagyis nem tudja elviselni, ha a baba pl. szomorú vagy dühös), és nem tudja megfelelően visszatükrözni sem. Ezekben az esetekben a gyermek azt éli át, hogy magára hagyták, holott a gondozó fizikailag jelen van és elérhető. (Depresszióval, különféle mentális betegségekkel küzdő szülök esetében nagyon szembetűnő ez.) Ennél a pontnál válik teljesen világossá, hogy a kötődés formálódása nem kizárólag végrehajtott cselekvések vagy egyszeri történések következménye, hanem az állandó, kiszámítható, fizikai és érzelmi jelenlét, adekvát és gyors reakciók, a gondozók és a baba között zajló interakciók alakítják.

A legújabb kutatások arra engednek következtetni, hogy jelentős szereppel bír az anyai önreflexió is. A gondozó saját szüleihez való kapcsolatainak mentális megértése, azaz, hogy tisztában van a saját kötődési mintázatával és annak következményeivel. (Ehhez elmélyült önismeret szükséges.) Ez akkor bír különös jelentőséggel, ha az anya maga sem rendelkezik biztonságos kötődési mintázattal. Fontos tényező továbbá az anya várandósság alatti kötődési biztonsága (hiszen a kötődés már pocakban elkezd formálódni). 

Zárásképpen idézzük emlékezetünkbe Bowlby definícióját: szoros, intim és folyamatos kapcsolat az anyával vagy elsődleges gondozóval, mely mindkettejük számára örömmel és megelégedéssel szolgál. Ebből következik, hogy az anya jólléte is fontos! Gyakran ismételt igazság, hogyha az anya jól van (testileg és pszichésen), akkor a gyermek jól van. Ez valóban így is van, ám egy picit érdemes árnyalni a képet. Ha egy anya minden más szerepében jól van, de a gyermekét elhanyagolja, akkor nem lesz jól a gyerek! Fontos tehát, hogy a babáról való gondoskodás, a vele való kapcsolódás örömteli és jutalmazó legyen a számára. Ha ez megvalósul, akkor a többi - ha nem is megy, mint a karikacsapás -, de sokkal könnyebben zökken a megfelelő csapásirányba.