A tökéletes anya mítoszát abban a pillanatban el kellett engednem, amikor megszülettek az ikreim. Helyére pedig szépen lassan beköltözhetett a bennem megszülető „elég jó anya” realitása. Mivel sejtettem, hogy egyáltalán nem lesz könnyű kezdő anyaként egyszerre két babával boldogulnom, már a várandósságom hónapjai alatt kénytelen voltam priorizálni, mi az, amihez ragaszkodom a gyermeknevelés során, és mi az, amiből engedni tudok. Az egyik legfontosabb célommá az vált, hogy meg tudjam adni a gyermekeimnek a biztos kötődés képességét, élménykészletét, „belső munkamodelljét”. Aztán szépen sorban jöhet majd minden más…
Miért volt ez ennyire kitüntetett jelentőségű számomra?
Két okból.
Egyrészt, mert mára elég sok hosszú távú vizsgálat eredménye is megerősíti, hogy a nagyjából egy éves korunk körül már mérhető kötődési stílusunk megbízhatóan jelzi előre azt, hogy felnőttként hogyan tudunk majd kötődni (például a párunkhoz). Erről később részletesebben is lesz szó. Másrészt pedig, a kötődési stílusunk az önmagunkra és másokra vonatkozó tapasztalatainkat sűrítik. Szerepel tehát bennük a saját magunkról alkotott kép: mennyire vagyunk elfogadhatóak, szeretetre méltóak a kötődési személy szemében. Kissé leegyszerűsítve azt is mondhatnánk, hogy a kötődési stílusunk meghatározza, mennyire tudunk bízni önmagunkban és másokban.
Azt hiszem, ennél jobb útravalót nem igazán tehetünk gyermekeink puttonyába.
Mi a kötődés és mi nem az?
Mivel eléggé kutatott és mára már közismert kifejezésről van szó, ezért úgy tűnhet, manapság már a csapból is a kötődés, kötődő nevelés folyik. Sok félreértés, részigazság is kering a téma körül, ezért nem árthat tiszta vizet önteni a pohárba.
„Cicizik, de időnként tápszeres pótlásra szorul. De amikor a cumiból etetem, akkor is a szemébe nézek, hogy érezze a kötődést.”
„Ahogy megszületett és a kezembe adták, máris elszakíthatatlan kötődést éreztem felé!”.
„Ha nem szoptatsz, nem fog kötődni hozzád!”.
„A császárral született babák és anyukájuk között sokkal nehezebben alakul ki a kötődés.”
Ezeket a mondatokat az életből vettem, mindet a saját fülemmel hallottam. (Szerencsére nem nekem mondták - ki tudja, talán egy pszichológus anyukával senki nem mer kötekedni kötődés témában...) Ezekben a mondatokban az a közös, hogy vagy nem igazak, vagy pedig értelmezhetetlenek.
A kötődés ugyanis nem pusztán egy érzés, és nem is olyasvalami, amit a szülők éreznek a gyermekeik felé. Önmagában sem a születés, sem pedig a táplálás módja nem befolyásolja a kialakulását.
Hát akkor mi?
A pszichológia hat kritérium mentén határozza meg a kötődés fogalmát:
- a kötődés tartós és meghatározott személyre irányul
- ez a személy nem felcserélhető valaki mással
- érzelmileg fontos
- jellemzi a közelségkeresés és kontaktus fenntartásának igénye
- kötelék tárgyától való szeparáció stresszt* okoz, az elvesztése pedig végleges hiányt, gyászreakciót indít el
- az egyén biztonságot és vigaszt keres a másikkal való kapcsolatban, a kötődési személy menedékként és biztos bázisként funkcionál
Ez utóbbi, tehát sorrendben a hatos számú kritérium miatt NEM tekintjük a szülő kapcsolatát a gyerekkel kötődésnek. (Mert ha egy szülő a gyermekében biztonságot, vigaszt keres, az - lássuk be -, inkább már a patológia tárgykörébe tartozik.) A felnőttek szerelmi kapcsolatai viszont kötődésnek tekinthetők.
A kötődéselmélet atyja, John Bowlby meghatározása szerint a kötődés szoros, intim és folyamatos kapcsolat az anyával vagy az elsődleges gondozóval, mely mindkettejük számára örömmel és megelégedéssel szolgál. A kötődés elsődleges szükségletünk, mely önálló, velünk született motivációs bázissal rendelkezik. Vannak viselkedéses összetevői (a kötődési viselkedésrendszer), valamint kognitív és érzelmi komponensei is.
Lássuk ezeket sorban!
- Viselkedéses összetevők:
Az angol nyelvű szakirodalom ezt illeti az "attachment" megnevezéssel. Ez a baba részéről az úgynevezett kötődési viselkedéselemek megjelenése. Itt két dologról van szó:
1. jelzőviselkedés: sírás, mosoly, gőgicsélés. Desmond Morris találóan úgy fogalmazott, hogy a sírás jelentése ’gyere ide’, mosolyé pedig ’maradj itt’. Ezek célja a kapcsolat felvétele és fenntartása.
2. végrehajtó viselkedés: ezek a baba mozgásfejlődésével párhuzamosan jelennek meg: az anya megközelítése, a benne való megkapaszkodás, anya követése stb.
A baba folyamatosan monitorozza, hol van az anya, és minden pillanatban a tőle való optimális távolságra törekszik. Az optimális távolságot (de mondhatnánk közelséget is) a baba aktuális érzelmi, fiziológiai állapota határozza meg (pl. éhes, fáradt, fáj valamije stb.), illetve külső tényezők, pl. potenciális veszélyforrások befolyásolják. Ha az anya nem elérhető, az erőfeszítések nagy része a kapcsolódás fenntartására irányul, csökken a környezet felfedezése, a játék.
- Érzelmi oldal:
A kötődés érzelmi vetülete a kötődési kötelék, mely a kötődési viselkedésen keresztül alakul ki. De mint láthattuk, nem minden érzelmi kötelék kötődés is egyben. Az angol nyelvű leírások itt jellemzően a "bonding" megnevezést használják.
- Kognitív komponens:
A kötődés formálódása során a baba úgynevezett „belső munkamodelleket” hoz létre: kik a kötődési személyek, általában hol találhatók, milyen viselkedésre számíthat tőlük stb. Ezek a reprezentációk tartósan fennmaradnak, azaz meghatározzák, hogy a későbbiekben (felnőttként) mennyire tudunk bízni másokban és saját magunkban. Természetesen valamennyire korrigálhatók ezek a munkamodellek, de a korai tapasztalatok szerepe - úgy tűnik -, mindig jelentős marad.
Az előzőekben definiáltuk a kötődést, körüljártuk, mit jelent ez a fogalom. Nem ejtettünk szót sem a születés körülményeiről, sem a táplálás módjáról (szoptatás, cumisüveg), sőt azt sem állítottuk, hogy csakis a vér szerinti (életet adó) anyához kötődhet egy gyermek. Mindez nem véletlen! Biztos kötődés ugyanis kialakulhat örökbe fogadó szülő, nevelőszülő, császárral szülő anya, szoptatni nem tudó anya, sőt, nem csupán az anya felé! A gyerek ahhoz fog kötődni, akivel/akikkel rendszeres, napi kapcsolata van, akik jelen vannak az életében, nemtől, vérségi köteléktől, szexuális orientációtól függetlenül. Hogy hogyan fog kötődni, az már egy másik kérdés, és erről fognak szólni a következő bejegyzések.
*a stressz szó alatt természetesen distresszt értve, ám a hétköznapi nyelvhasználathoz igazodva
