Az előző részben főként azt taglaltuk, hogyan kerülhetjük el, hogy erőszakos bűncselekmény áldozatává váljunk, vagy legalábbis jelentősen csökkentsük annak esélyét. Ebben a részben Gavin de Becker biztonsági szakértő könyve alapján azzal foglalkozunk, mit tehetünk, hogy elkerüljük a kapcsolaton belüli erőszakot.

De Becker szerint szeretjük azt állítani, hogy az erőszak egy kapcsolatban előrejelezhetetlenül, váratlanul  keletkezik. Ez azonban nem más, mint önámítás, és a nagyon is jól működő intuíciónkat hagyjuk módszeresen figyelmen kívül ezekben az esetekben. Tény, hogy a kapcsolati erőszakot leggyakrabban olyan követik el, akiket kezdetben úgy jellemezhetünk, hogy kifejezetten kedves, figyelmes, előzékeny és gyengéd emberek. Figyelmeztető jelek azonban ilyenkor is vannak - legfeljebb az áldozatok úgy döntenek, hogy nem veszik ezeket figyelembe. Nagyon fontos hangsúlyozni, hogy de Becker célja NEM az áldozathibáztatás. Az azonban igen, hogy vegyünk észre, sokszor nekünk is van felelősségünk abban, mi történik velük. 

Hogyan észlelhetjük  a veszélyt?

Nagyon sok megbízható előjele van a párkapcsolati erőszaknak..

Az első és legfontosabb, hogyha egy kapcsolat kezdetén úgy érezzük, hogy " ez túl szép, hogy igaz legyen", akkor az túl szép, hogy igaz legyen. Pont.

Gavin De Becker további figyelmeztető jelek sorol fel, melyek közül néhány különösen releváns:

• ösztönösen úgy érezzük, veszélyben vagyunk (azaz működik a már sokat emlegetett intuíciónk)
• a kapcsolat kezdeti szakaszában partnerünk túlzottan sietteti az eseményeket: összeköltözés, közös életvitel és fetűnően korán hozakodik elő olyan témákkal, mint házasság, közös gyerekek stb. Folyton hív, üzeneteket hagy, váratlanul beállít és megvár munka utána a cégnél, ahol dolgozunk stb.  (Minden romantikus elképzelésünkkel ellentétben ez nem a lángoló szerelem jele.).
• a partner a konfliktusokat bántó, erőszakos módon oldja meg
• szóbeli bántalmazásra hajlamos (vegyük észre, hogyan beszél másokkal: az édesanyjával, a pincérrel, egy idegennel stb.)
• dühében megüt, összetör tárgyakat
• szimbolikus erőszakot követ el: pl. összetép egy bennünket ábrázoló fotót, tönkretesz egy számunkra kedves és fontos tárgyat
• mindenre ls mindenkire féltékeny, ami a kapcsolattól vesz el időt, elszámoltat az időnkkel, hogy kikkel találkozunk (Ez szintén nem a lángoló szerelem jele.)
• az alkolholt vagy drogot kifogásként használja erőszakos viselkedésére ("ő valójában nem ilyen, csak a szer beszélt belőle")
• korábbi kapcsolataiban megütötte partnerét
• képtelen elfogadni a visszautasítást
• gyermekként átélt bántalmazást vagy szemtanúja volt ilyesminek
• úgy véli, az egész világ ellene van, a partner családja, barátai sem szeretik őt és útjában állnak a kapcsolatnak. Ennek érdekében korlátozni igyekszik, kivel, mikor és mennyit találkozunk, mindezt a "kapcsolat érdekeire" hivatkozva

Miért nehéz sokszor kilépni egy bántalmazó kapcsolatból?

Sokszor azért tartunk ki akár hosszú éveken át egy bántalmazó kapcsolatban, mert meg sem fordul a fejünkben, hogy bármilyen más lehetőségünk lenne. Sok évnyi (verbális vagy fizikai) bántalmazás után az önbecsülésünk romokban heverhet, sokszor személyes szabadságunkban is korlátozva lehetünk.Először is a döntésnek kell megszületnie, hogy ki akarunk szállni. Ez pedig Gavin de Becker szerint különösen nehéz lehet:

"Ahogy egy megvert gyermek, úgy egy megvert nő is óriási megkönnyebbülést él át, amikor az éppen aktuális erőszakos incidens véget ér. Ettől az érzéstől függővé válhat. A bántalmazó az egyetlen személy, aki - amikor egy kis idpre a jobbik énjét mutatja - megnyugvást hozhat az áldozat számára. Lényegében a bántalmazó kezében van az áldozat érzelmi nyugalmának kulcsa. A bántalmazó hozza el a legjobb pillanatokat, amelyek a legrosszabb időszakokat határolják, és minél rosszabbak a mélyrepülések, annál szárnyalóbbnak tűnnek a békés pillanatok. Emellett tény, hogy a megvert áldozat annyira traumatizált, hogy minden egyes borzalmas eseményről elhiszi, hogy ez volt az utolsó."

Tapasztalataim szerint ez akkor is igaz, ha fizikai agresszió nem (vagy még nem) történik a kapcsolatban, "csak" verbális bántalmazás. És sajnos az is igaz, hogy bármennyire is fogadkozik maga a bántalmazó is, hogy ez volt az utolsó bántás, és mostantól meg fog változni. Az esetek legnagyobb részében ez nem következik be. A bántalmazás rövid időn belül visszatér, sokszor felerősödik, eldurvul. 

A szerző hangsúlyozza, hogy az esetek legnagyobb részében van választásunk, és dönthetünk úgy, hogy kiszállunk egy bántalmazó kapcsolatból. A következő kapcsolatunk kezdetén pedig úgy is dönthetünk, hogy odafigyelünk a jelekre, hallgatunk az intuíciónkra, és nem kezdünk bele egy újabb kapcsolatba, ha gyanújeleket észlelünk. Szívből ajánlom a könyvet nem csupán bántalmazott nőknek, hanem mindenkinek, akit érdekel az erőszak természetrajza és az, hogyan kerülhetjük el, hogy áldozattá váljunk.