Mindannyiunk egyik legmélyebb vágya jól lenni, boldognak lenni, tudni örülni az életnek és kiteljesedni. Sokan egy életen át keresik ezt, kipróbálva különféle módszereket, felkeresve segítő szakembereket. Pedig a megoldás néha az "orrunk előtt" van...
Múlt héten összejött nálam egy kis csoport szomatodráma Gyógyító Játékot játszani. A program vége felé az egyik résztvevő így sóhajtott fel:
- Bárcsak ne kellene mindig drámázni!
Beszélgetni kezdtünk erről, s elmondta: arra vágyik, hogy végre jól legyen, ne legyenek problémái és boldogan éljen. Sokan valóban azért jönnek el egy-egy programra, vagy vágnak bele egy hosszabb önismereti folyamatba, hogy végre "jól legyenek". S amikor elkezdünk erről beszélgetni, akkor kiderül, hogy ezt az állapotot tekintik a végállomásnak. Úgy képzelik, hogy most még nehéz, most még vannak problémáik, ám ezeket megoldják, s utána már csak a boldog élet marad.
Kiábrándítónak tűnhet azt mondani, hogy ez nem így van.
Mint ahogy a spirituális út sem garancia a gyógyuláshoz és a boldogsághoz, a pszichológia, az önismeret sem útlevél a tökéletesen boldog élethez. Nincs olyan állapota az életnek, amikor valaki "megoldotta a problémáit", az élete mellé egy zöld pipát téve, és akkor jöhet a jó rész, és boldogan él, amíg meg nem hal. Azért nincs, mert az élet egy lüktető, minden szakaszában újfajta kihívásokat és lehetőségeket tartogató, örömmel, veszteséggel és hétköznapokkal tarkított, dinamikus folyamat, nem egy statikus vonal, és nem is Disneyland.
Az élet az élmények teljessége. Nem arra kell törekedni, hogy kipipáljuk, hanem hogy képesek legyünk maradék nélkül megélni az élet teljességét. Képesek legyünk elhordozni a jót is, a nehezet is, és elviselni érzelmi ambivalenciákat. A lelki egészség nem csak azt jelenti, hogy tudunk örülni, hanem azt is, hogy tudunk fájni, sírni, félni, dühösnek lenni is, ha kell, s ettől nem omlik össze a személyiségünk.
Mindannyiunknak van egy sebzett része, és van mindegyikünknek egy egészséges része. Természetesen ez egy metafora, valójában ezek a részeink nincsenek külön, hanem mindketten bele vannak ágyazva a pszichénkbe. A kulcs nem a teljes gyógyulás, mert van, amiből meg tudunk gyógyulni, és van, amiből nem. Nem kell először meggyógyulnunk, hogy az egészséges részünk tudjon funkcionálni. Ehhez nem kell és nem is szabad a sebzett részünket eltüntetni, kijavítani, letagadni. Sokkal inkább átölelni, bekötözni a sebeit és türelemmel, megértéssel lenni iránta. Nem kell és nem is lehet erőltetni a sebzett részünk gyógyulását. Ez nem is feltétele annak, hogy teljes életet éljünk.
Már csak azért is érdemes megtanulni jól bánni magunkkal, a sebzett részünkkel, mert ez kihat a kapcsolatainkra is. Az egyéni megoldatlan problémáink gyakran kapcsolati konfliktusok formájában köszönnek vissza. Ahogy bánunk a sebzett részünkkel, ugyanezt a viszonyulást képezzük le a kapcsolatainkban is. Ha harmóniában szeretnénk élni a környezetünkkel, akkor érdemes először harmóniában élni önmagukkal. Ez pedig azt jelenti a gyakorlatban, hogy:
- látjuk a sebzett részünket
- igent tudunk mondani rá, elismerjük a létezését
- nem arra koncentráljuk az erőforrásaink tetemes részét, hogy a sebzett részünket véglegesen meggyógyítsuk, hanem:
- engedjük az egészséges részünket teret nyerni, megerősödni
Csíkszentmihályi Mihály a Flow c. könyvében két módját írja le annak, milyen választ adhatunk a szenvedéseinkre. Az egyik, hogy egész életünkben a sebzettségből reagálunk. Ilyenkor fordulhat elő, hogy valakiket hibáztatunk a sebeinkért, folyton kárpótlást, gyógyírt, megoldásokat keresve. Ami aztán vagy sikerül, vagy nem. Egyúttal azonban lemondunk arról, hogy felelősséget vállaljunk önmagunkért. Maslow nyomán ezt nevezzük hiánymotivált életnek. Ekkor az életünk célja jobbára az, hogy ezeket a hiányainkat valahogy beteljesítsük, problémáinktól végre megszabaduljunk, mert azt képzeljük, hogy ez a vágyott boldogság feltétele.
A másik út, ha képesek vagyunk értelmet találni a szenvedéseinkben, s a sebzettségre választ adni. Ez a növekedésmotivált élet. Ha tudunk értelmet találni benne, akkor az életünk elkezd növekedni. Ha nem, akkor az egész életünk a sebzettségben telik. Minél inkább megerősödik bennünk az egészséges részünk, annál több benső erőforrásunkat mozgósíthatjuk életünk kiteljesítésére. Mert a sebeinkkel is élhetünk teljes és boldog életet! Nem kell megvárni, amíg "készen leszünk".
Oláh Kata pszichológus
