Edith Eva Eger: A döntés c. könyve zárul ezzel a mondattal. És mire végigolvassuk a magyar származású pszichoterapeuta könyvét, nagy valószínűséggel hinni is fogunk neki. Ki tudna hitelesebben írni a belső szabadságról, elengedésről, megbocsátásról, mint egy Auschwitz (Birkenau) borzalmait átélő, majd később Amerikába - akkor még úgy mondták - disszidáló pszichoterapeuta? Aki rengeteget tanult, hogy másoknak segíthessen, s közben saját maga is végigjárta a fájdalom, a gyász, a harag stációit, majd lépett rá a szabadság útjára. 

A könyv a Holocaust borzalmainak taglalásával kezdődik, ám az írónő megpróbáltatásai közel sem érnek véget, amikor egy amerikai katona megmenti őt. Kendőzetlen őszinteséggel beszél házasságáról, a bevándorló lét nehézségeiről, a gyermekneveléssel kapcsolatos dilemmáiról, és arról, hogy saját traumája hogyan tartotta őt évtizedeken át börtönben. Nem hallgat el semmit sem, nem szépít, nem köntörfalaz, éppen ezért végtelenül hiteles, emberközeli és felszabadító ez az írás. 

"Éhezünk a szabadságra:arra, hogy magunkhoz ölelhessük az életünket, hogy igazán megismerjük önmagunkat, és önmagunk lehessünk." {...} A szabadságunk abban rejlik, hogy megtanuljuk magunkhoz ölelni azt, ami történt. A szabadság azt jelenti, hogy minden bátorságunkat összeszedve lebontjuk a börtön falait, egyik téglát a másik után."

A pszichológus a saját és kliensei történetén keresztül lépésről lépésre végigvezet minket is ezen az úton, telve empátiával, megbocsátással, melegséggel és életigenléssel. . A döntés egyszerre személyes vallomás és útmutató ahhoz, hogyan jussunk el saját belső szabadságunkhoz- bármi is tartson fogva minket. Arról sokszor nem dönthetünk, hogy mi történik velünk. A Holokauszt iszonyatát nem lehet eltörölni, vagy elfelejteni. Valószínűleg így van ez a saját életünk nyomasztó, fájó emlékeivel is. Éppen ezért szól ez a könyv mindenkinek. Nem csupán azoknak akik érintettek a XX. század legnagyobb - kollektív és egyéni - traumájában, hanem mindazoknak, akik szeretnének meggyógyulni saját fájdalmaikból, veszteségeikből, bármilyen traumájukból.

Ahhoz, hogy tovább tudjunk lépni, először le kell szállnunk saját pszichénk mélységeibe, felszínre kell hoznunk azt, amit talán jólesne örökre eltemetni.

"Nem tudod meggyógyítani azt, amit nem érzel." 

A belső munkát tehát saját "pokolraszállásunkkal" kell kezdeni. Dr. Eger őszintén beszámol arról, hogy évtizedekig élt hárításban, tagadásban. Így próbálta távol tartani magát borzalmas emlékeitől, ám ez csak még inkább elmélyítette sebzettségét és kínjait. Az hozott számára feloldozást, amikor bátran szembenézett emlékeinek poklával. Mindez nem egyszerre történt, hanem lépésről lépésre, ahogy és amint a lelke készen állt rá. Amikor pedig mindezt megcselekedte, akkor tudott igazán szárnyakat bontani és valódi, szabadságon alapuló döntéseket hozni. 

"Egészen addig áldozatok maradunk, ameddig egy másik személyt tartunk felelősnek a saját jóllétünkért." 

Legyenek ezek a szüleink, a párunk, a munkatársunk, egy politikus vagy a múlt század egyik legsötétebb diktátora. Pszichés jóllétünk kulcsa csakis a mi kezünkben van. Mi magunk kezdhetünk el felelősséget válni az életünkért - döntéseinken keresztül.