Hallottál már arról a kifejezésről, hogy radikális öngondoskodás? Ha beütöd a keresőbe, magyarul - egyelőre még - nem sok találatra bukkansz. Ez nem is meglepő, hiszen ez a gondolkodási trend még kevéssé gyűrűzött be a közbeszédbe. Pedig - ha hatásvadászkodóan szeretnék fogalmazni, akkor - akár életbevágóan fontos is lehet!

Miről van szó?

Ez egy gyorsan terjedő, világméretű paradigmaváltás következménye, melynek lényege az a felismerés, hogy egy bizonyos szempontból mi magunk tudunk a legtöbbet tenni saját egészségünkért, boldogulásunkért. Nem azt írtam, hogy mi magunk is tudunk tenni ezekért, hanem hogy mi magunk tehetjük a legtöbbet! 

Éppen ezért radikális. 

Megjelenése egybeesik azzal a paradigmaváltássál is, mely az egészségügyben zajlott-zajlik, és melynek eredményeképpen megdőlni látszik az úgynevezett biomedikális szemlélet, s a helyébe egy jóval komplexebb, az embert a maga holisztikus egységében szemlélő, bio-pszicho-szociális vagy bio-pszicho-szocio-spirituális modell lépett.  

Mi a különbség a két szemléletmód között?

A biomedikális elképzelés a XX. századra nyert teljes jogú teret magában az orvostudományban. A modell lényege, hogy a betegségeket különféle élettani zavarokra, mérhető biológiai változókra vezeti vissza, amelyek hátterében fizikai sérülés, biokémiai egyensúlyzavar, vagy valamilyen fertőzés áll. Ez a nézet az emberi szervezethez mint valamiféle szerkezethez, műszerhez, nem pedig mint élőlényhez viszonyult. Ezen elképzelés szerint a testben jelentkező betegségek hátterében bonyolult, ám jól követhető ok-okozati összefüggés-láncolat áll, amelyet az elemi alkotórészek szintjén lehet a legjobban gyógykezelni. Tehát az orvos a test normális működését úgy tudja biztosítani, ha a szöveteket és molekulákat megfelelő rendben tartja. 

Vegyük észre, hogy ez a nézetrendszer az embert mint komplex lényt érő egyéb hatásokra kevés vagy semmilyen figyelmet nem fordít! Ebben a keretben sincs sok értelme feltenni azt a kérdést, hogy mit tehetünk önmagunkért.

Ezt az elképzelést számos kritika érte, és a múlt század második felében egy új modell kezdett körvonalazódni: a már említett bio-pszicho-szociális keretrendszer. Később ez az emberkép kibővült a spirituális dimenzióval is.

Ez a megközelítés az egyes betegségek hátterében már számolt a különféle pszichológiai és társadalmi tényezőkkel is, nem pusztán a biológiai faktorokkal. Ez azt jelenti, hogy a betegséget több tényezőre vezeti vissza, melyek között nem oksági láncolat húzódik, hanem a megbetegedés (és a gyógyulás) e tényezők bonyolult és sokrétű egymásra hatásának következménye.

Ebben a szemléletben a betegségek kialakulása és lefolyása már nem csupán a test rendellenes működésének következménye. Milyen faktorokkal számol ez a megközelítés?

• Lélektani tényezők. Lelkiállapotunk, hogylétünk is kihat a testi állapotunkra. Az, hogy hogyan érezzük magunkat a bőrünkben (átvitt értelemben), az nem független attól, hogyan érezzük magunkat a bőrünkben (szó szerint értve, a fizikai testünkben). Személyközi viszonyaink, konfliktusaink, kapcsolataink minősége is hozzájárul életminőségünkhöz, s ez már át is vezet a következő ponthoz:
• Társadalmi hatások. Ez alatt értjük a mikro- és makrokörnyezetet egyaránt. Azokat az embereket, akik a mindennapokban körülvesznek vagy valaha körülvettek minket, akikkel együtt élünk, s az egész társadalmat is. A betegség ugyanis nem csupán biológiai tény, hanem egyszerre társas konstrukció is, s ez pedig elvezet a következő ponthoz:
• Kulturális közeg. Az, hogy mit tekintünk betegségnek, minden kultúrában és minden korban változik. Régi diagnózisok megszűnnek, újak keletkeznek. Az irritábilis bél szindróma például egészen új keletű diagnózis, míg a századelőn még oly gyakori hisztéria szinte teljesen eltűnt a kórképek közül.
• Később kiegészültek ezek a pontok a spirituális dimenzióval is, hiszen spirituális lények is vagyunk, vággyal és törekvéssel a transzcendencia, a transzperszonális világ, az önmeghaladás irányába.

Na jó, most már tényleg érdekel, mit tehetek magamért! Ki vele!- teheted fel a kérdést, teljes joggal.Térjünk is rá, mi módon gondoskodhatunk magunkról mi magunk!

Természetesen nem arról van szó, nekünk magunknak kellene megműteni saját magunkat! Nem is arról, hogy mostantól messziről elkerüljük az orvosokat! Ebben a komplex szemléletben a test kezelése, a biológiai sík ellátása továbbra is az orvostudomány feladata. De mivel nem pusztán biológiai lények vagyunk, hanem van pszichénk, szellemünk és mélyen bele vagyunk ágyazva egy társadalomba és kultúrába, ne is redukáljuk betegségünket és gyógyulásunkat pusztán biológiai kérdéssé. 

A radikális öngondoskodás annak számbavétele, hogyan vállalhatnánk felelősséget önmagunkért. Melyek azok az életterületek, ahol kezünkbe vehetjük sorsunk alakítását? Hogyan kerülhetünk válhatunk saját életünk Főszereplőjévé?

Mit jelent a felelősségvállalás a gyakorlatban?

Irvin D. Yalom a felelősséget így határozza meg:

Aki felelős, az egy esemény, vagy egy dolog szerzője. Tudatában lenni a felelősségnek azt jelenti, hogy megalkotjuk saját magunkat, saját sorsunkat, életkörülményeinket, érzéseinket, s saját szenvedésünket is akár.

Természetesen a felelősségvállalás nem azt jelenti, hogy mindent mi irányítunk az életünkben. Számtalan helyzet és esemény van, melyet nem tudunk kontrollálni. A felelősségvállalás nem jelent áldozathibáztatást sem! Semmiképpen sem arról van szó, hogy mi vagyunk a hibásak, a mi hibánk lenne egy-egy kedvezőtlen állapot. 

Amiért felelősséget tudunk vállalni, az elsősorban az, hogy hogyan viszonyulunk önmagunkhoz, élethelyzetünkhöz, szerepeinkhez, betegségünkhöz. Vajon úgy tekintjük-e magunkat, mit akik a körülmények vagy saját biológiai folyamataink áldozata vagyunk csupán? Vagy erőt és bátorságot gyűjtünk, hogy felfedezzük, vajon mi közünk van önmagunkhoz, az életünkhöz, életfolyamatainkhoz? S lehet, hogy kiderül, nagyon is sok, sokkal több, mint elsőre gondolnánk... Ennek felelősségnek a  felvállalása a változás legfontosabb előfeltétele, s az önmagunkhoz vezető út legfontosabb lépése.